Szentbékálla a Káli-medence északi, a Boncsos tető, a Fekete-hegy és a Sátorma-hegy által körbefont térségét foglalja el. A település elhelyezkedéséből nem csupán a különleges panoráma és a számos természeti látnivaló adódik, hanem olyan viszonylagos éghajlati védettség is, ahol évente mintegy 2000 órányit süt a nap.
A Káli-medencében több helyen is találunk kisebb-nagyobb kőtengereket, például Kővágóörs mellett is, de a szentbékkállai a legnagyobb és a legszebb.
A szétszórt, változó nagyságú sziklatömbökből álló kőtengerek eredetét sokáig rejtély övezte, kialakulásukról legendák keringtek a vidék népei között. Az alapos geológiai és geomorfológiai kutatások azonban megnyugtatóan tisztázták, hogy a kőtengerek anyaga az egykoron (kb. 10-9 millió évvel ezelőtt) itt hullámzó Pannon-tó kavicsos, homokos parti üledéke, amelyet a lerakódás után helyenként kovás oldatok jártak át, cementáltak össze és tettek környezetüknél ellenállóbbá.
Hosszú ideig vitatott volt, hogy a törmelékes üledékeket átjáró kovás oldatok honnan származhattak. Az egyik legrégebbi elmélet a környék bazaltos vulkanizmusához kötötte a kova megjelenését, utóvulkáni eredetűnek vélve azt. Napjaink legelfogadottabb elmélete viszont a kovás cementációt a klímaváltozással összhangban, a süllyedő és emelkedő talajvízből való kovakiválással magyarázza. Egy viszont biztos: az elmúlt pár millió év lassú emelkedése és az erózió (főleg a szél) volt az, amely a lazább homokos anyagot elhordta a területről, kipreparálva a keményebb, kovás kőtömböket, létrehozva a látványos kőtengereket.
A szentbékkállai sziklák felszínét mikroformák teszik változatossá: felületükön kerekded bemélyedések, úgynevezett madáritatók, illetve hosszú, keskeny vályúk helyezkednek el, amelyeket a különféle növényi eredetű savak oldottak ki. Helyenként a szél által mozgatott homok karcolási felületei is tanulmányozhatók.
Az egyik legszebb és legnagyobb kőóriás a Kelemen-kő, amely több, egymáson elhelyezkedő tömbből áll. Tetején egy bizonytalan helyzetű, billegő kő helyezkedik el, innen a másik elnevezése: „ingókő”. Ez a közel 10 tonnás kőpad mindössze három ponton támaszkodik az alatti fekvő tömbre. Néhány ember súlya már képes kibillenteni egyensúlyából és pár centiméternyit elmozdítani. A Kelemen-kő aljában lévő sziklamélyedés – melyben pont elfér egy ember – szintén állandó fotótéma.
Az elbányászott kőtengerekből mára már csak a szentbékkállai, a salföldi és a kővágóörsi maradt meg, amelyek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság védelme alatt álló geológiai, geomorfológiai és tájképi értékek, a Bakony-Balaton Geopark féltve őrzött kincsei.
Kényelmes ösvények vezetnek keresztül-kasul a kőtenger sziklái közt, a Theodora-Kékkő tanösvény néhány tájékoztató táblájáról részletes információkat kaphatunk a látványosság kialakulásáról, a területen lévő védett növényekről. Az Országos Kéktúra útvonala is keresztülvezet rajta.
A Kőtenger szabadon látogatható, gépkocsival Szentbékkálla községből érhető el legkönnyebben. A faluba beérve, a főutcáról (Kossuth utca) balra, a Jókai utcára kanyarodva (tábla is jelzi) elhagyjuk a falu szélső házait, a Kálvária után a jól járható földúton még 4-500 métert megyünk, majd a következő elágazásnál mindjárt jobbra találunk egy kis parkolót. Onnan már csak pár lépés a tanösvény és a Kéktúra, illetve innen már látjuk is az első köveket.
