A MÁV Nosztalgiának köszönhetően ismét élményvonatozásban volt részünk. A Pullman Club osztályon utaztunk, ami önmagában is nagy élmény. Hófehér abrosszal leterített asztal mögött foglaltunk helyet a bársony huzatú székben, ahol normál esetben még a nevünk is ki van írva (ám ez most valami miatt elmaradt pedig igazán szép gesztus amikor névreszóló ülésekkel várják az embert..). Korábban elegáns üvegkancsóban szolgálták fel a vizet de lehet, hogy ez nem bizonyult elég biztonságosnak, így most ásványvizes palackok és poharak jelezték, hogy a Pullman Clubban ülők számára korlátlan ásványvíz és tea/kávé/forrócsoki fogyasztás teszi még elitebbé az utazást. Meg nosztalgia ide vagy oda, légkondicionáló is, hiszen első az utas kényelme. Az ilyen kocsiban kicsit királylánynak érezzük magunkat mindig. Természetesen az ide szóló jegy kicsit drágább is, mintha a normál kocsikban zötykölődnénk de annak is megvan a maga bája. Először is, azok az ülések se leharcoltak, hanem nagyon kényelmesek és ha valaki mégsem ezt a miliőt keresi akkor átsétálhat a hangulatos étkezőkocsiba, ahol minden asztalkán helyes kis lámpa áll és ahol nyugodtan kávézgathat az utas miközben az elsuhanó tájat nézi. Vagy átmegy abba a kocsiba, ahol bárpult van és ott iszogat.
Mindegy is melyik osztályon utazunk, mert mindenkinek jár az üdvözlő pogácsa és a kupica ital és a hangosbemondón elhangzó hasznos információk, tudnivalók is mindegyik osztályon jól hallatszanak. Mindenki kap a MÁV Nosztalgia járatain megszokott módon totót is amivel újabb élményutat lehet nyerni de főleg egy kis tudásra lehet szert tenni. Ezen az úton eszméltem rá, hogy mennyit változott a világ és az okos telefonnak, a wifinek köszönhetően csak az nem töltötte ki telitalálatosra a kérdőívet, aki nem akarta...
A Bakony Expressz névre keresztelt járat a Nyugatiból indult korán reggel, amit most se bántunk, mert most már nemcsak én, hanem a kicsik is érzik, hogy mennyire más képét mutatja a város hajnalban és ők is kezdik megszeretni. Autóhoz szokott embernek még nagyobb élmény ilyenkor az állomáson bámészkodni, vásárolni egy útravaló rejtvényt vagy újságot, hallgatni és megpróbálni megérteni a visszhangzó hangosbemondó szavait. A nosztalgia járatot messziről meg lehet különböztetni a többi vonattól úgyhogy könnyű megtalálni de érdemes egy kis időt szánni a mozdony fényképezésére is.
A Bakony Expresszről három helyen lehetett leszállni. Pannonhalmán, a megjegyezhetetlen nevű Porva-Cseszneken vagy Zircen, attól függően, hogy ki milyen programra vágyik. A Pannonhalmi Apátságra külön busz vitte fel az érdeklődőket. Erre a programra előzetesen kellett regisztrálni. Mi most nem ezt a programot választottuk, mert nem gondoltam, hogy két 10 évesnek ez lett volna a legfelemelőbb program. Helyette Porva Csesznek hangulatos állomásán hagytuk el a vonatot és indultunk a mesés Cuha völgyi kirándulásunkra.
Azt mondják, hogy a Cuha patak szurdoka a Bakony egyik legszebb völgye, amelyet meredek sziklafalai közt zubogó bővizű patakja és az azt többször is kalandosan keresztező sétaútja mellett az azzal párhuzamosan futó, műemléki védettséget élvező vasút viaduktjai, alagútjai tesznek felejthetetlenné. A könnyű túrát a patak vizén többször is átvezető gázlókon való átkelések teszik igazán kalandossá. Ezeket az átkeléseket élvezték leginkább a lányok és én is. És bár felkészültünk és vittünk a hátizsákban váltóruhát, váltózoknit sőt még fürdőruhát is, nem volt rá szükség, mert a patak alacsony vízállása miatt különösebb erőfeszítés nélkül átértünk a túlsó partra.
Lassan, kényelmes tempóban haladtunk mert megálltunk minden szokatlanul szép fánál, bogárnál vagy kőnél. Találtak egy trónhoz hasonlító farönköt, amire ráülve erdőtündérnek képzelték magukat, én meg azonnal megörökítettem a pillanatukat.
Nem kellett sietnünk mivel tudtuk mikor kell Vinye állomásán lennünk ahhoz, hogy a visszainduló vonatot nehogy lekéssük. Tudtuk azt is, hogy a túra végénél majd ebédelhetünk, mert ott van a hangulatos Kőkapu vendéglő, ahonnan majd egy könnyű ebéd után azonnal a kalandparkba megyünk, mert ez az a tevékenység, amit egyszerűen nem tudnak megunni a lányok.
Így is lett. A családias, nagyon szépen karbantartott kalandparkban legalább két órán keresztül csúsztak, másztak, lógtak a lányok, amíg én a kávémat ittam vagy a nagyon kedves animátor lányokkal beszélgettem arról mennyire emberléptékű ez a park, aminek még a mellékhelyisége is igényesen van kialakítva.
Eközben a vonat, a Zircen felszálló utasokkal együtt begördült a piciny állomásra és mi alig vártuk, hogy elfoglaljuk kényelmes fotel üléseinket, amiben aztán a lányok egy pillanat alatt el is aludtak. Később, rendeltünk magunknak rétest, amihez forró csokit ittak én pedig végre elolvashattam a magazinjaimat..
Ez az élményvonatozás attól is családbarát, hogy emberi időben érkezik vissza Budapestre így nem kifacsartan hanem csak kellemesen elfáradva léptünk be otthonunk ajtaján és már másnap a MÁV Nosztalgia honlapját böngésztük, hogy kitaláljuk legközelebb melyik élményútjukra menjünk.
Mondjuk az augusztusban induló, Tisza tavi kalandozások nevet viselő útjuk nagyon csábító.
