Miért tettem idezőjelbe a kiállítás szót? Mert itt a kiállított tárgyak nem azért vannak, hogy csak egy érzékszervünkkel, a szemünkkel csodáljuk őket, hanem azért, hogy kipróbáljuk őket: itt mindent meg lehet fogni, szagolni, tapintani, és ha ez nem lenne elég, akkor lehet homokozni, vízipisztolyozni, kutatóhajóval “víz alá merülni”, biciklizni, szimulátort vezetni vagy éppen plafonról lecsüngő köteleken a súlytalanság érzetét imitálni. Sőt, az alagsorban tovább fokozódik a hangulat, az 5D-s moziban turbófokozatra kapcsol az élménygyár.
De ne siessünk ennyire előre!
A FUTURA mindenkié
A mosonmagyaróvári székhelyű élményközpont 2012 augusztusa óta fogadja a látogatókat egy 300 éves, teljesen felújított magtár épületében. A négy emeleten a négy alapelem elevenedik meg különböző szórakoztató, játékos szemléltetőeszköz formájában.
Számomra az első legszembetűnőbb dolog az volt, hogy mennyire emberi léptékű és családbarát az egész épület. Nagy félelmem mindig, amikor öt gyerekkel vágunk neki a nagyvilágnak, hogy mi, szülők semmit nem fogunk élvezni a programból, mert akárhová is megyünk, azonnal folyamatos nyomkövető üzemmódra kapcsolunk, állandóan azt kell figyelnünk, merre vannak a gyerekeink, mit csinálnak, s miközben a kisebbeket igyekszünk távol tartani a rájuk még veszélyt jelentő eszközöktől, a nagyok már héthatáron túl vannak stb.
A FUTURA azonban ebben a tekintetben (is) tökéletesen szervezett. A megérkezésünk utáni első pár percben még együtt volt a család, majd a gyerekek a kíváncsiságtól hajtva szétszéledtek a szélrózsa minden irányába, bennünk pedig megállt az ütő egy pillanatra, hogy fogunk mi négy szinten öt gyerekre vigyázni?! Nem mondom, mindig jól jön egy kis testmozgás, de most nem ez volt a kiemelt cél.
Az első szívroham után gyorsan feltérképeztük az épületet és a lehetséges veszélyforrásokat, majd megnyugodva állapítottuk meg: a gyerekeink nem fognak eltűnni, mert az épület kialakításának, a főként fiatalokból álló, kedves és segítőkész személyzetnek köszönhetően a személyes jelenlétünk nélkül is biztonságban vannak, nem is beszélve a rengeteg érdekes, kipróbálható eszközről, amelyek hosszú percekre, sőt félórákra is egy-egy helyszínen marasztalták őket.
Négy elem, négy szint
A FUTURA tényleg mindenkié: a három éves Legkisebb a földszinten, a víz szintjén találta meg az őt legjobban foglalkoztató eszközöket, remekül elszórakozott a térbeli domborzati térképpel, a varázslatos homokkal és a vízipisztolyos játékkal, amelyet ugyan nem rendeltetésszerűen használt, mert őt nem a víz felhajtó erejét megmutató kísérletek, az Archimédesz-csavar érdekelték, hanem a kiegészítőként felsorakoztatott műanyag hajók, de azokat remekül irányította a hullámverte fémmedencében.
Ezen a szinten Nagylány és én is remekül szórakoztunk a testtel irányítható robotnak köszönhetően, bár a labdát egyszer sem sikerült a kijelölt pontra eljuttatni, de megtudtuk, hogy a testünk olyan csavarokra is képes, amelyet soha nem gondoltunk volna, és hogy nem is olyan könnyű megkülönböztetni a kezeinket, főleg, ha egy robot áll velünk szemben és csak arra vár, hogy irányítsuk.
Az első emeleten található Föld szint Középsőnek jött be a legjobban. Alig bírt elszakadni a hatalmas autópályától, amelyen a versenyautókat a játékban résztvevők a saját erejükkel hajtják biciklik segítségével. Néha már-már azon aggódtunk, hogy földkörüli pályára kerül olyan sebességgel hajtotta a kerékpárt, de megérte, mert nem is talált legyőzőre a vetélytársak között.
Kipróbáltuk a fakírágyat, a földrengést szimuláló fotelt, építettünk fakockákból házakat, amelyeket aztán Legkisebb egy gombnyomásra a földdel tett egyenlővé, szagoltunk növényeket, tapintottunk különböző fákat és köveket.
A második emelet, a levegő szintje tele volt kihívásokkal, leginkább azért, mert Legkisebb fél a különböző hangszerektől és itt aztán volt minden, a hangokat vizuálisan megjelenítő gitártól a fél szobát elfoglaló mezítlábas zongoráig. A terem másik felében szélerőművek, szeles kísérletek vártak ránk és egy igazi repülőgép szimulátor Férj nagy örömére.
Ezen az emeleten leginkább a nagyok (és Férj) voltak elemükben, például a plafonról lógó kötelek segítségével kipróbálták, milyen felemelő lenne a Holdon járni és mennyire veszélyes is egy függőhíd.
A harmadik emeleten, a tűz szintjén az optikai érdekességeké és a lányoké volt a főszerep. Nagylánnyal odavarázsoltuk magunkat a foszforeszkáló falra a sötétszobában, a kezünkkel kaleidoszkópot formáztunk, színeket kevertünk az árnyékunkkal, fekete dobozokban csodás fényjelenségeket kukkoltunk, a tükörszoba pedig szó szerint rabul ejtett minket, kicsit bentragadtunk, de aztán a tükörfal mellett araszolva csak kijutottunk a pár négyzetméternyi helyiségből (Férj szerint jobb is így, mert néhanapján amúgy is sok belőlünk, nem kell ezt holmi tükrökkel tovább fokozni).
Eközben Nagyfiú IQ-párbajt és lézerharcot folytatott a folyosón, a kisebbek pedig egy hatalmas űrbeli terepasztalon hajtották a vonatot, irányították a földön kívüli kőzetkitermelést.
Az ötödik elem
Bár már a négy szint is épp elég felfedeznivalót kínál, de a FUTURA falai között kitágul a világ és a föld alatt is rejtőzik még meglepetés. Nem is akármilyen! Egy 5D-s mozi, amelyhez hasonlót még nem igazán láttunk.
Aprócska terem, négy nem mindennapi szék, 15 rövidfilm. A már-már megszokottnak tekinthető háromdimenziós képi világ mellett itt a székek is beszállnak az élménybe, mozognak, fordulnak, rezegnek, emelkednek, süllyednek. És ha ez még mindig nem lenne elég, az arcodba vágó eső és szél segítségével pillanatok alatt a történet szereplőjének érezheted magad. Igazi családi csapatépítő program: soha ilyen szorosan nem szorította még Négyes a kezemet és Nagylány, Középső és Nagyfiú sem sikított ilyen összhangban, mint ebben a teremben.
Öt órán át élveztük – tovább is tudtuk volna, de a társaságon látszott már a fáradtság – a FUTURA Természettudományos Élményközpont játékait, szemléltetőeszközeit közösen, minden aggodalom nélkül, ami egy nagyon nagycsaládnál nagyon nagy szó. Még el se hagytuk az épületet, de a gyerekek máris azt tervezgették, mikor térünk vissza, mert a FUTURA tényleg mindenkié!
