Ezt látni kell

Így még nem láttad a Balatont! Járjátok végig a Haláp-tanösvényt a gyerekekkel!

Vannak, akiket a Stonehenge-re emlékeztetnek a hatalmas kőből készült alkotások az Ébredő Vulkán Szoborparkban. Vannak, akik úgy érzik, mintha egy filmjelenetbe vagy egyenesen egy másik bolygóra csöppentek volna, amikor a bazaltoszlopokkal körülvett kráterben sétálnak.

Ezek a nevezetességek Zalahalápon találhatóak, a Balaton-felvidéken. A Haláp-tanösvényt jártuk végig és gyönyörködtünk hazánk természeti csodáiban.

Zalahaláp bájos település Tapolca közelében, ahol egy nemrég átadott tanösvény várja a kirándulókat. Zalahalápról a temető után, a Bánya út feliratnál kell lekanyarodni, hogy eljussunk a Haláp-tanösvényhez. Tágas parkoló áll rendelkezésünkre és sorompó jelzi a 10 állomásból álló, 3 km hosszú tanösvény bejáratát. A körtúra egy kellemes séta, 1-1,5 óra alatt bejárható kisgyerekekkel is.

 

A Haláp-tanösvény könnyű, de izgalmas terepen vezet végig. Érdekes és változatos a táj, gazdag az élővilág. Pillangókkal, bogarakkal, gyíkokkal, kisebb vadakkal találkozhatunk a virágos mezőkön, aztán különleges páfrányokra, erdei virágokra bukkanhatunk a sűrűbb erdős részeken, majd az elhagyott kráterhez jutunk. Végig információs táblák vezetnek utunkon. A gyerekeknek meséljük el a Haláp-hegy legendáját:

A legenda szerint a környéken élt a két utolsó óriás, Balatonnak hívták az apát, egyetlen leányát pedig Halápnak. Amikor emberi barátja, Csilla, akivel annyit játszott az óriáslány, elhagyta őt, mert férjhez ment, Haláp nagyon szomorú lett. A magas sziklavárából a mélybe vetette magát. Az utolsó óriáslánynak állít emléket a koporsó alakú hegy.

 

Az 5. állomásnál két útvonal közül lehet választani, letérhetünk a kalandosabb, zegzugosabb erdei szakaszra vagy bolyonghatunk a kráterben.

A Haláp-tanösvény azért is különleges helyszín, mert az egykori bányaterületre korábban tilos volt belépni. Már a római korban is bányászták itt a köveket, de az utolsó időkben a mohó bazaltbányászat során a Haláp-hegy teteje gyakorlatilag eltűnt. Több 10 millió tonna követ vájtak ki a hegyből, most pedig egy 7-8 hektáros, sziklafallal körbevett kráter alakult ki. Érdekesség, hogy Közép-Európa egyik legkeményebb bazaltját termelték itt ki, vasút- és útépítésekhez szállították, de például ezt használták a Ferihegyi repülőtér kifutójához is.

 

A kráter területén a vulkanizmusról olvashatunk.

A Haláp a Balaton-felvidék tanúhegyei között a legfiatalabb, ugyanakkor geológiai szempontból a legváltozatosabb. A 6 millió évvel ezelőtti vulkanikus tevékenység eredményeként érdekes, különleges 5 és 6 szögletű bazaltoszlopokat láthatunk a kráter oldalában. A lávakifolyások itt nemcsak függőlegesek, mint Hegyestűn, hanem vízszintesek és ferdék is láthatók.

 

Szinte rögtön a Haláp tanösvény kezdetén, a Szerelmesek padjánál mesés a panoráma tárul elénk, ám mindenképp érdemes végigjárni az útvonalat! A túránk végállomása a fő nevezetesség: az Ébredő Vulkán Szoborpark és egy kilátó fantasztikus 360 fokos panorámával a tanúhegyekre.

 

Két szobrászművész, az olasz Rhea Marmentini és Balanyi Zoltán ötlete valósult meg és 2019. augusztusában létrejött az Ébredő Vulkán Szoborpark. A modern, monumentális szobrok kitűnően illeszkednek a természetbe és ellensúlyozzák a bányászással okozott tájsebet.

A kilátás az apró hegytetőről káprázatos. A Balaton-felvidék összes tanúhegye elénk tárul, csodás panorámában lehet részünk, ha a kilátóba felmászunk. Meredek lépcső vezet fel, de semmiképp se hagyjátok ki! Lélegzetelállító, páratlan a kilátás a Balatonra, a Káli-medencére, a Tapolcai-medencére és a tanúhegyekre.

 

Ingyenesen látogatható az izgalmas és természeti kincseket, csodákat rejtő Haláp-tanösvény, a szoborpark és a kilátó. Tervezzétek be ezt a klassz családi kirándulást még a nyárra!