Télkergetés mohácsi módra
Tavaszt várni, telet kergetni majdnem mindenki szeret, még az is, aki egyébként a téli sportok szerelmese. A sokszor oly hosszúra nyúlt hideg évszak után már várjuk vissza a gólyákat, a madárcsicsergést, a melegedő és világosodó nappalokat. A számtalan telet űző népszokás közül mára a farsang mindenhol ismert és kedvelt, a kiszebáb égetése pedig igen sok helyen elterjedt. Vannak azonban olyan népszokások – s éppen ilyen a mohácsi busójárás is –, amelyek egyetlen helyhez kötöttek, csak és kizárólag ott művelik őket. Hogy Mohácson miért és milyen gyökerekből lett néphagyomány a busójárás, máig vita tárgya. Egyesek szerint egy törökök elleni, kétségbeesett, de hatásos „hadművelet” volt az első maskarás ijesztgetés. Mások azt mondják, ennek a népszokásnak sokkal régebbi gyökerei vannak, mégpedig a Balkánról erednek. Az itt élő sokácok – katolikus délszlávok – hozták magukkal, majd helyben formálódott tovább mai alakjára.
Igazi közösségi élmény
Bármilyen különös elsőre – hiszen az ijesztő álarcok külső szemlélő számára nem tűnnek túlságosan vonzónak –, minden valamirevaló mohácsi fiúcska arra vágyik, hogy egyszer igazi busóvá érjen. Hiszen ebbe nőnek bele, családjaik talán évszázadok óta követik a hagyományt, faragnak busóálarcot, öltenek kifordított birkabundát, és vonulnak fel városuk utcáin évről évre. Mohácson ezekben a napokban megáll az élet, az iskolák, az óvodák ugyanúgy kiveszik a részüket a felvonulásból, mint a családok.
A busók azonban nem csupán egységes felvonulásukkal képeznek egy nagy közösséget, hanem sok kis busócsoport alkotja a nagy egészet. Minden egyes busócsoportnak – legyenek tagjai csupán tizen vagy akár nyolcvanan – van vezetője és saját rítusa, amely akár évről évre változhat, ezekről demokratikus módon döntenek. Egyes csoportok csak zenészek, egyesek inkább a táncra helyezik a hangsúlyt, esetleg ágyúfelelősök vagy evezősök, sokszor nevük árulkodik arról, mi a feladatuk (pl: Kürtös, Botos csoport). Némely csoport csak a busójárásra egyesül, mások egész évben családosan tartják a kapcsolatot, rendszeresen találkoznak, segítik egymást. A lényeg, hogy az ünnep napjain a busótársadalmat ők alkotják: közel 1200 busó mintegy 43, különböző szabályrendszerrel rendelkező csoportba tömörülve.
Busókódex
Egy busó mindenképpen faragott álarcot hord – sokszor vörös alapszínnel festve, amely a sertésvértől kapja színét –, ördögszarvai vannak és szőrös bundában jár, alatta szalmával kitömött gatyát hord. Bunkósbot, kolomp, kereplő okvetlenül a kiegészítő felszerelései közé tartozik. Némelyek hosszú és nehéz pásztorkürtöt is cipelnek. A szép busók sokác népviseletbe öltözött, arcukat fátyollal eltakaró alakok (nem csak nők). A jankelék rongyos ruhába öltözött gyermekek, akik fűrészporral kitömött zsákot visznek, és azzal ütögetik a közönséget. Mindannyiukra jellemző, hogy farsang idején nem vonatkoznak rájuk a társadalom morális szabályai, sokan éppen ezért nagyon ügyelnek, hogy inkognitóban maradjanak. Aki már öltözött be busónak, állítja: ez egy más tudatállapot. De nem kell tőlük félni, mert valójában ők nem minket, hanem a telet akarják elijeszteni hangoskodásukkal, vicceskedésükkel!
Jó tudni, ha családdal mész
2019-ben február 28. és március 5. között találkozhatunk Mohácson busókkal. Vasárnap a Sokac-révnél megnézhetjük, ahogy a busók néhány csoportja átkel a Dunán, majd együtt vonulhatunk velük, mellettük a Kóló térig, a gyülekezőhelyre. Innen tovább vezet az út a város főteréig (Széchenyi tér), ahol szürkület után óriási máglyán „égetik el a telet”. Előtte a színpadokon és a város különböző helyszínein folyamatos az előadások, fellépők sora.
További információk és részletes program: http://www.mohacsibusojaras.hu/
