Ezt látni kell

Túrázz és kisvasutazz az erdőben - még nem maradtál le a szarvasbőgésről sem!

Az őszi erdőben sétálni mindig különleges élmény, ám ilyenkor szeptembertől  október végéig számíthatunk a jellegzetes hangra, a szarvasbőgésre. A hím szarvasok hívják fel így a szarvastehenek figyelmét, illetve mutatják erejüket a rivális bikák számára. Ha csendben közlekedünk az erdőben, még az agancsok csattanását is meghallhatjuk. 

Az egyébként csendes gímszarvasok leggyakrabban sötétedés után vagy hajnali szürkületben szólalnak meg, de ebben az időszakban bármikor  megfigyelhetjük a bőgő bikákat. Szerveznek túrákat a főváros környéki Pilisi Parkerdőben is, illetve több helyen kisvonatos kirándulásokat indítanak. 6 év alattiak számára nem javasolják a túrát, kutyával ne induljunk útnak és figyeljünk a megfelelő ruházatra és lábbelire. Nem kell megijedni, ám a hangokat követni és a szarvasokat felkeresni nem érdemes, sőt veszélyes lehet. Bátran induljunk útnak egyénileg is, számos nagyszerű lehetőség áll rendelkezésünkre, és a kirándulás az őszi erdőben akkor is remek program lesz, ha épp nem hallunk szarvasbőgést. A legtöbb erdei kisvasúttal hétvégente, október végéig közlekedhetünk. Néhány a legszebb útvonalak közül:

 

Királyréti Erdei Vasút

Az Ipoly Erdő területén található ez a közkedvelt, hazánk egyik legrégebbi erdei kisvasútja. Kismaros központjából utazhatunk Szokolyán át Királyrétre, ahol egy hajtánypálya és egy kerti vasút (külön jeggyel vehetőek igénybe) is várja a kirándulókat. Érdemes megnézni a Látogatóközpont „Börzsöny lakói” című interaktív kiállítást. Izgalmas, szórakoztató módon lehet ismerkedni a hegység állataival, növényeivel. A padlót teljesen beborítja a Börzsönyről készített műholdas felvétel, megkereshetjük a nevezetességeket, különböző hangokat azonosíthatunk, még egy vashámor működő modelljét is beindíthatjuk és rengeteg mindent kézbe lehet fogni, például borzkoponyát is simogathatunk. Mindezek érdekessé teszik felnőttek és gyerekek számára is a kiállítást. 

 

Plusz tipp: 

Mindenképp túrázzunk, sétáljunk az erdőben a kisvonatról leszállás után. Ha szeretjük az aktív időtöltést, válasszuk a Királyrét felett 80 méterrel magasodó Vár-hegyet, szép kilátásban lesz részünk.

 

Transzbörzsönyi Vasút

Még egy kisvasút, ami a Börzsönyben közlekedik, méghozzá Szob és Nagybörzsöny között hazánk egyik legkanyargósabb, leglátványosabb és leghosszabb hegyvidéki szakaszon vonatozhatunk. Végig erdőben, szűk patakmedrek partján, vadregényes tájon halad a kisvasút három szakaszon (összehangolt menetrenddel, külön jegyekkel). További különlegesség, hogy a Kisirtáspuszta és Nagyirtáspuszta közötti szakaszt részben tolt menettel járja be, hiszen a Nagybörzsönyi Kisvasút a hazánkban utolsóként fennmaradt, csúcsfordítós üzemű vasútvonala. 

 

Plusz tipp: 

A Börzsöny csodás túra-és kerékpárutakat kínál! Kisvonattal is lehet a bringákat szállítani, érdemes akár így tervezni a kirándulást. Ha túra közben mesés panorámára is vágyunk, válasszuk a csóványosi vagy a hegyestetői kilátót, esetleg keressük fel Drégely várát. A páratlan tájkép a Börzsönyre és az Ipoly-völgyére megéri a fáradalmakat.

 

Gemenci Erdei Vasút

Pörbölyről minden nap indul a menetrend szerint közlekedő kisvonat, télen zárt, fűtött kocsikkal. A turista szezon hétvégéin gőzmozdony is vontatja a szerelvényeket. A kisvasút megállóiban tanösvények és játszóterek mellett megfigyelőtornyokat, ahol gímszarvast és vaddisznót lehet kémlelni, és méhészeti gyűjtemény is találunk. A legfiatalabb kirándulók is interaktív módon ismerkedhetnek meg az ártéri erdő kincseivel, az erdőgazdálkodással, kaphatnak információt az erdőben élő vaddisznóról és gímszarvasról, a madárvilágról, valamint a gombákról és az erdei virágokról, a fekete dióról és más fafajokról. 


Minden évszakban érdemes kilátogatni hazánk erdeibe, mindig más arcukat mutatják a túrázóknak. Tegyétek meg ti is, a következő hétvégén irány a csodás őszi erdő!