Így élünk és kalandozunk mi, heten immáron három éve - előtte is éltünk és vakációztunk, csak kisebb létszámban - és gazdagodunk folyamatosan újabb és újabb élményekkel és tapasztalatokkal, amelyek közül néhányat ugyan szívesen kihagytunk volna a hétköznapinak és eseménytelennek amúgy sem mondható életünkből, de a legtöbbje mégiscsak örök emlék marad(t).
Együtt nyaral a nagycsalád
(Nagy)családilag nyaralni jó! Bővebben? Jó fárasztó, kimerítő, na, meg néha nagyon kicsit idegesítő a sok gyerek, amikor kezünkben a kedvenc olvasmányainkkal és egy-egy frissítő üdítővel épp elhelyezkednénk a bérelt apartman kertjének árnyasabbik végében található függőágyban és erre váratlanul megjelenik mind az öt valamilyen halaszthatatlan ürüggyel, ami egyszerre követeli térbeli és időbeli osztódásunkat lehetőség szerint fénysebességgel.
Ennek ellenére a soha-ki-nem-hagyható-program kategóriába tartozik, mert szeretünk veszélyesen (=kedveljük a kihívásokat, öt gyerek mellett nem is tehetnénk másképp) élni, na.
Ilyen felütés után talán nem lepődsz meg kedves Olvasó, ha azt mondom, hogy a mi nyaralásaink mindig élménydúsak. De hogy lehet fokozni ezt az állapotot, hogy még emlékezetesebb legyen a közös családi vakáció? Íme, a mi tippjeink:
#1 Lépjetek ki a komfortzónátokból!
Nos, én minden egyes nap kilépek a komfortzónámból, sőt mi több, öles léptekkel átugrom a saját árnyékomat, például, amikor a reggel otthon maradt felszereléseket próbálom a feledékeny utódaim után szállítani egyszerre három helyre.
De nyaralás alatt még ennél többre is vállalkozom, ha kell, falra mászom (a hétköznapokon alkalomszerűen gyakorolt falkaparás továbbfejlesztett változata) vagy kalandparkban fitogtatom nem létező erőmet Férjjel karöltve a gyerekek legnagyobb örömére röhögése közepette.
Miért? Mert nincs ennél jobb családi csapatépítő program, a közös bénázások ritka vidám percekkel ajándékozzák meg a család összes tagját, ezenfelül ilyenkor még az is kiderülhet, hogy a szülők is csak emberek (ezt a tulajdonságunkat a kamaszok egyre gyakrabban vonják kétségbe) és tévedhetnek…, mondjuk amikor felcsatolták a fejükre a bukót és feltették a lábukat az első létrafokra, amely a kalandpályára vezette őket.
#2 Kultúrálódás alternatív módon
Mi szeretjük, ha az együtt töltött napokat némi kultúrprogram is gazdagítja az üdülés ideje alatt és nemcsak a gyerekek cipőjére tapadt múzeumi belépők képében, hanem kézzel fogható valóságban. Itt azonban nagyon észnél kell lenni, hogy kellő
körültekintéssel válasszuk ki a kultúrálódás célpontját - ez mindennek az eredője - különben nagyon vicces, de annál kellemetlenebb szituációk várhatnak ránk.
Mire gondolok? Próbáltál már egy két-három éves könyvmániás gyereket elvonszolni egy régi, ősnyomatokat is tartalmazó könyvtárban a kiállított példányok közeléből anélkül, hogy megengedted volna neki, hogy hozzájuk érjen, beléjük lapozzon és összenyálazza őket? Nem? Nem tudod, mit hagytál ki. Persze eközben a többiek sem tétlenkedtek: a faltól falig guruló létráknál nincs viccesebb dolog, legfeljebb az, ha két testvér a létrákon áll, kettő pedig alatta és lovagi játékra készülnek egymás ellen. Na?
E mélyreható élmények után mostanában előnyben részesítjük azokat a helyeket, amelyeknek van kertje, interaktív részlege és/vagy kellő humorérzékkel megáldott teremőrei vagy egész egyszerűen a szabad ég alatt helyezkednek el és a külső szemlélődés által is teljesítik az általunk minimálisan elvárt kultúraközvetítői normát.
#3 Legyen idő unatkozni!
Korábban kifejezetten zavart, ha unatkozni láttam a gyerekeimet, de amióta másfél kamaszt nevelek, azóta - sok tudományos cikk átolvasása után - rájöttem, hogy az unatkozásnak is van létjogosultsága, sőt! kifejezetten szükség van arra, hogy néha unatkozzanak a gyerekeim.
Megtanultam elfogadni, hogy nem kell mindig menni, mindenféle foglalkozást kitalálni nekik, hogy élményekhez jussanak, mert ezek az üres órák rendkívüli módon fejlesztik a kreativitásukat, olyan időtöltési megoldások is eszükbe jutnak, amelyek más körülmények között tutira nem, vagy ha jól választom meg az unatkozó órát (mondjuk ebéd utánra időzítem) és egy kis szerencsénk is van, akkor egész egyszerűen elnyomja őket az álom és ez kifejezetten jól tud esni nagycsaládos szülőként… végre nekünk is jut egy kis idő végiggondolni a következő programokat,
kitalálni a túraútvonalakat anélkül, hogy valaki öt percenként beleszólna és a végén ennek köszönhetően mégiscsak eltévedünk, s így aztán tényleg lesz idő unatkozni, mire Férj végre kibogarássza a térképről a megfelelő irányt…
#4 Közös sportélményt mindenkinek!
A közös családi sportolás igen hatékony eszköze annak, hogy kisimítsuk az év közben összegubancolódott érzelmeket. Év közben nehézkes(ebb) erre alkalmat keríteni, de a családi nyaralásnál keresve sem lehet jobb időszakot kitalálni ennek megvalósítására.
Nem kell komoly dolgokra gondolni, elég egy sebtiben összehozott foci- vagy tollasmeccs, esetleg úszóverseny, de lehet valami egészen más jellegű, izgalmas vízparti, szárazföldi kaland is (biciklizés, lovaglás...).
A hányaveti körülmények ellenére a közös bolondozás vagy tréfás erőpróba közel hozza az évközben egymástól távolabbra sodródott családtagokat is. (Nálunk kicsit üröm az örömben, hogy Négyes kicsit alternatív módon értelmezi a futballt és igyekszik egyszemélyessé tenni, ami egy nagycsaládban igazi kihívás: ha végre véletlenül megszerzi a labdát, azonnal felkapja és őrült módon rohan a pályán keresztül-kasul, a többiek meg után…, de a végére csak meglesz így is a nagycsaládos kicsi-a-rakás életérzés, a kérdés csak az, hogy ennek Négyes mennyire örül?!)
#+1 Hagyjátok hátra a megszokásokat!
Számomra ezt volt a legnehezebb elfogadni, pedig talán ez adja a legnagyobb élményt a gyerekeknek a klassz, ötletes programok mellett. Ha képesek vagyunk (és legyünk azok!) a hétköznapok béklyóit, az időben kelés-fekvés-evés szigorúan behatárolt időpontjait magunk mögött hagyni, az lehetőséget teremthet olyan programok megvalósítására is, amiket a rohanó, feszített tempójú hétköznapok során távolról elkerülnénk… még ötlet szintjén is.
A napirendünket hírből sem ismerő késő estébe (sőt! éjszakába) nyúló családi csillagvadászat például pont ilyen: fővárosi otthonunkban sem időnk, sem lehetőségünk, sem energiánk nem lenne a megvalósítására, pedig az így kapott békés percekre, csendre és harmóniára nagyon is szükségünk van. De hát pont ezért van a családi nyaralás, nem?
5-10 nap kevésbé rendszerezett életvitel, kicsit rugalmasabb napirend nem fogja felborítani az otthon stabilan bejáratott rendet, napi beosztást, sőt! A részünkről, szülők részéről tanúsított rugalmasság inkább a saját ázsiónkat növeli a gyerekek szemében: könnyebben elfogadják az otthoni szabályokat, ha tudják, hogy minden évben van olyan időszak, amikor lehet lazulni, tabukat döntögetni.