Kreatív

7 tipp a játékos angoltanuláshoz útközben

Amikor kicsi gyerekekkel útnak indul az ember, bizony sokszor fejtörést okoz, hogy akár egy rövidebb úton is, hogyan fogja lefoglalni, milyen játékokkal tudja biztosítani a kicsi számára, hogy ne unatkozzon és lehetőleg ne sírással teljen az út.

A kisebb-nagyobb megállások beiktatásával, a végtagok átmozgatásával, levegőzéssel is segíthetünk a kicsinek, ha nem az a fajta, aki végigalussza az utazást.

Az alábbiakban néhány olyan játékötletet osztok meg, amelyek a saját gyermekeimmel is beváltak. És ha már játszunk, akkor miért ne tehetnénk ezt angolul?

Mivel gyermekeimet magyarul és angolul nevelem, ezért nálunk természetes, hogy az angol nyelvű mondókák, dalok és játékok is a megjelennek a mindennapokban, így az utazás alatt is.

Angolos ötletek hosszú utazáshoz
  • Számoljunk autókat!
    A számok angol neveinek gyakorlására használhatjuk ezt a játékot. A szembejövő autók számolásával a kicsi észrevétlenül tanulja meg a számok neveit angolul. Először számolhatjuk őket együtt, később pedig egyedül is. Hozhatunk bizonyos szabályokat is, hogy pl. csak a pirosakat számoljuk vagy csak a zöldeket. A számolás mellett megnevezhetjük az autók színeit is. Ahogy jönnek szemben, mondjuk, hogy melyik milyen színű. Ha nagyobb gyerkőccel játszunk, akkor pedig akár a rendszámot is leolvashatjuk, ezzel az angol ábécét is tudjuk gyakorolni.
    Ha több gyerkőc utazik együtt, akkor fel is oszthatjuk, hogy az egyikük a pirosakat, a másikuk a zöld autókat számolja. Ha szeretnék, akkor versenyezhetnek is, az nyer, akinek előbb lát 10 egyforma színű autót az általa megfigyeltekből. 
  • Nézzük a tájat! I Spy with my little eye…
    Az ablakon kifele nézelődve nevezzük meg, hogy miket látunk. Felhők, autók, fák, bokrok, kukoricaföld, növények, házak, emberek stb. Nagyobb gyerekekkel úgy is játszhatjuk, hogy leírást is készítünk hozzá, nem csak az egyes dolgokat nevezzük meg. A játékban az I spy with my little eye mondattal mutatjuk be, hogy mit látunk.
    I spy with my little eye a car/a house/a tree….
  • Mit látsz a felhőben?
    A saját kislányom nagyon szereti ezt a játékot. A felhőkben bizonyos alakzatokat keresünk, mit látunk benne. Ezek megnevezése is történhet angolul
  • Családtagok gyakorlása
    Ha rokonokhoz megyünk látogatóba, akkor a családtagok neveit is gyakorolhatjuk angolul. Ki kicsoda a családban, nevezzük meg a családtagok neveit! Haladó nyelvtanulókkal szintén kapcsolhatunk leírást a személyekhez: milyen színű a hajuk, szemük, magasak vagy alacsonyak stb.
  • Mesekönyvek
    Vihetünk magunkkal kisebb lapozós mesekönyveket, nézegethetünk benne képeket, nevezzük meg angolul a benne található dolgokat!
  • Guessing bag
    Készítsünk „kitalálós zsákot”! Tegyünk egy kisebb (nem átlátszó) zsákba néhány apróságot. A gyermeket kérjük meg, hogy nyúljon bele a zsákba és próbálja meg kitalálni tapintás alapján, hogy mi lehet benne. Nevezzük meg angolul a tárgyakat! Ezek lehetnek műanyag állatfigurák, kisautók, apró játékok, amiket a kicsi könnyen felismer.
Hűségprogramunk