Kreatív

Hogyan töltsd otthon a hétvégét, úgy, mint egy szállodában

Minden hétvégén nem lehet sajnos családbarát szállodában nyaralni. Az otthon töltött hétvége pedig két-három-négy gyerek mellett a legnagyobb jóindulattal is csak ritkán nevezhető szülőbarátnak. De nem szégyen tanulni a profiktól! Egy kis szervezéssel könnyen családbarát szállodát varázsolhatunk az otthonunkból – feltéve, ha ebben a varázslásban mindenki kiveszi a részét. Szóval két Kidsoasis nyaralás között nyaraljunk otthon! Lássuk hogyan!
Hogyan töltsd otthon a hétvégét, úgy, mint egy szállodában

Reggeli lusti

A dolog titka, hogy ezt előre el kell határozni és kiosztani a feladatokat, megkötni a kompromisszumokat, tisztázni a feltételeket. Egy hotelben általában nem kell korán kelni, mert nincs hova futni. A gyerekekkel ezért előre érdemes megbeszélni, hogy akit kidob az ágy, az mit szeretne csinálni, amíg a szülők is úgy érzik, itt az idő felkelni. Lehetőleg ne a digitális babysittert használjuk erre a célra, inkább este készítsünk elő nekik hívogató játékokat a gyerekszobába, esetleg mesecédét a lejátszóba. Ez sokszor még a 2-3 éveseknél is járható út, ebben az esetben anyának vagy apának mindössze annyi dolga van, hogy ráirányítsa a figyelmet a kikészített játékra. Egy fél órát-órát talán nyerhetünk vele.

 

Svédasztalos reggeli

A lelkiismeretes családanyák kánaánja a svédasztalos reggeli. Ritka, hogy a bőséges kínálatból ne tudjon egy gyerek választani ráadásul mindezt nem nekünk kell sem kikészíteni, sem elpakolni. Otthon ezek a feladatok maguktól nem oldódnak meg, ezért itt jönnek a kompromisszumok: este kell egy kicsit dolgozni. Érdemes lefekvés előtt megteríteni, a kannába bekészíteni a teafiltert, a kávéfőzőbe a kávét és megcsinálni minden olyan dolgot, ami meg tudja várni a reggelt. Talán banálisnak hangzik, de még a mézet, cukrot is kitehetjük az asztalra, mert minden olyan dolog, ami csak pillanatokig tart, rombolja az élményt. Szintén esti feladat a mosogatógépet kipakolni, a szárítóról elpakolni az edényeket – ki látott már olyan családbarát szállodát, ahol elöl van a tegnapi edény? Előre meg kell egyezni, hogy nincs meleg reggeli.

Ha ezeket az apróságokat megteszitek közös erővel este, akkor ébredés után nagyon kevés a dolog és szép hosszú, beszélgetős reggeli elé nézhettek.

 

Program

Egy családbarát hétvégére mindig tervezzetek programot. Lehetőleg olyat, amit mindenki élvez, gyerek is, felnőtt is. Menjetek el az állatkertbe, egy interaktív kiállításra, fesztiválra, kirakodóvásárra. Érdemes úgy gondolkodni a programon, hogy egy ebéd is megoldható legyen valami jó helyen.

Legjobb talán mégis a fürdő. Próbáljatok ki egy ismeretlen helyet, ami sok családbarát szolgáltatást nyújt és élmény felfedezni.

A programot jó előre ki lehet írni a lakás egy központi helyére, ahogyan azt a szállodában is teszik.

 

Esti együttlét

Egy családbarát hétvégén senki nem lóg a gépen, ez alapszabály. A városi program, vagy fürdőzés után szigorúan tilos a vacsorafőzés is – érdemesebb inkább a hazainduláskor rendelni egy pizzát, ami veletek kb. egy időben érkezik haza. Az este legyen a játéké: társasozzatok, legózzatok, de a családi mozizás is jó ötlet - nemrég ajánlottunk ehhez filmeket itt a blogon.

Altatás után pedig kötelező egy pohár bor a szülőknek és egy jóízű beszélgetés – telefon, chat, FB és társai kizárva.