De mivel ez csak álom - egyelőre - térjünk vissza az alapkérdéshez, hogy van-e jobb alternatívája a családos utazásnak, mint a gépkocsi. Őszintén szóval, nem hiszem. Rengeteg hátránya van egy nagycsalád szemszögéből az autós túráknak, de a többi közlekedési eszköz még több kényelmetlenséget, bosszúságot, váratlan - és néha bizony kínos - helyzetet okozhat.
A kocsival való utazás legjobb része, hogy a járműben csak mi ülünk. Ez mondjuk egy vonaton vagy távolsági buszon aránylag nehezen kivitelezhető, még akkor is, ha külön kupét bérelünk magunknak, hiszen létszámilag vagyunk elegen - sőt többen is a kelleténél -, hogy teljesen megtöltsük.
Az emlékeimben kutatva az rémlik, hogy vonatos utazást eddig háromszor vállaltunk be gyere(ke)kkel tizenkét év alatt. Azért ez jelent valamit... Az első két út nem is igazán mérvadó, mert akkor még csak egy gyerekünk volt és mi, szülők kétszer annyian voltunk és így sikerült minden gond nélkül megtenni az oda-vissza utat Budapest és Bécs között. A csomagjaink száma még Nagyfiúval együtt sem haladta meg a kezeink számát, így simán vettük az akadályokat: felváltva tudtuk a gyereket szórakoztatni és közben fél szemünkkel a csomagokat őrizni.
A harmadik út már kalandosabb volt, mert egyedül vágtam neki a három kisebb gyerekkel. Könnyítésként csak 32 kilométert utaztunk a fiúkkal és még átszállni se kellett sehol, sőt még csomagunk se volt. Ennek ellenére, itt már leizzadtam rendesen, mert ha ketten jobbra mentek, akkor a harmadik, a még éppen csak totyogni tudó Legkisebb tuti balra indult el a zötykölödő járművön, én meg ott álltam középen és azon morfondíroztam, hogy melyik a kisebbik rossz: ha a két nagy(obb) önállósítja magát és versengve nyomogatják a leszállást jelző gombot, ezzel kisebb őrületbe kergetve az utazóközönséget, vagy ha Legkisebb bukfencezik egy nagyot és az út hátralévő részében a bibijét kell ápolni, na, meg a lelkét és valahogy elérni, hogy nem bömböljön még 25 kilométeren keresztül. (Itt szeretném megköszönni az utastársaknak az együttérző pillantásokat és a drukkolást, hogy - az ő érdekükben is - jól döntsek.)
A fenti tapasztalatok után úgy döntöttünk, hogy a vonatos utazást meghagyjuk az extrém sportok kedvelőinek. A gyerekeink azonban gyakran használják ezt a közlekedési eszközt a különböző - évszaktól független - táborok eléréséhez. Nagyon fontos tapasztalat, hogy bármennyire is nehéz, de ha vonattal utazik az ember gyereke, meg kell próbálni minden felszerelést egyetlen csomagba - lehetőség szerint hátizsákba - bepakolni, mert annak elvesztése talán feltűnik még a legszórakozottabb csemetének is. Viszont arra jobb, ha ügyelünk: az enni- és innivaló messze elkerülje a ruhákat, hacsak nem akarjuk, hogy gyerekünk pár óra múlva aggódva telefonáljon távszárítást kérve, és feltegye a kérdést: mit vegyen fel, mert elázott az összes cucca.
Legyen autó vagy vonat, családdal, gyerekkel utazni megfizethetetlen élmény.
