Élménybeszámolók

Hogyan pihend ki magad két gyerekkel 3 nap alatt? Hotel Castello, ahol a korok és korkosztályok találkoznak

Az iskolaév legutolsó napja. 37 fok, két fáradt gyerek, két még fáradtabb felnőtt, és egy bedöglött autó-légkondi. Mondhatjuk, hogy innen szép nyerni, igaz? Mert ebben az állapotban indultunk a tanítás végén, rögtön az iskola elől Siklósra, ahol a KidsOasis – minősített családbarát szálláshelyek utazó nagyköveteiként az egész család a Hotel Castello vendégszeretetét élvezte a szünet első hétvégéjén. A tervek? Egy kiadós pihenéssel, és új élményekkel kezdeni a nyarat.

Egyszerre gyerek- és felnőttbarát

A Hotel Castello már első látásra megfogott: a klasszikus és a modern, a nyers és a letisztult találkozik a szálloda belsőépítészeti kialakításában. A KidsOasis – minősített családbarát szálláshelyek négy szélforgós minősítését persze nem ezért, hanem a gyerek- és családbarát szolgáltatásaiért nyerte el. Itt minden korosztály figyelmet kap.

Hotel Castello - játszóházak

 

A legkisebbek a szobába kérhető felszerelésekkel, például babakáddal, fellépővel, bébiételekkel. A picit már nagyobbak a két játszószobával és a rendszeres kézműves- és egyéb programokkal, valamint a termálfürdő gyermekmedencéivel. A nagyobbacskák pedig az óriáscsúszdákkal, és az úszómedencével. Ezáltal pedig a felnőttek is hozzájutnak egy kis pihenéshez. Mindezt az olyan extrák teszik teljessé, mint a kényeztető masszázs, a kozmetika, vagy a wellness- és szaunavilág a különleges szaunaszeánszokkal. A szolgáltatásokat pedig akár SZÉP-kártyával is lehet fizetni, hogy még kényelmesebb legyen a nyaralás.

 

Csobbanás, csúszda, wellness

A fiúk a nagy melegben már alig várták, hogy végre becsobbanhassanak a medencébe. Ahogy elfoglaltuk a szobáinkat – két hatalmas, egybenyitható, franciaágyas szobát a hozzájuk tartozó fürdőkkel – gyorsan lezuhanyoztunk, és máris elindultunk a fürdő felé. A Hotel Castello lobbyjából fedett folyosón lehet átjutni a városi termálfürdőbe, ahol termál- és élménymedencék, óriáscsúszdák, szaunák, valamint egy kültéri úszómedence várja a pihenni vágyókat. Ez utóbbinál ráadásul még ugrálni sem tilos – persze csak akkor nem, ha kellő óvatossággal tesszük mindezt. Azt talán mondanom sem kell, hogy az úszás mellett a beugrálás és a csúszda lett a két ismétlődő program, már a forró péntek délutánon is, nem beszélve a még forróbb szombatról.

Hotel Castello - termálfürdő

 

Mi, felnőttek is élveztük a hűsölést a gyerekekkel, de egymást váltva néha elszöktünk egy kávéra. Vagy épp egy masszázsra, amelyre szintén meghívást kaptam a Hotel Castello jóvoltából. Az ülőmunkában megfáradt hátam és vállam nagyon hálás volt a törődésért. A beltéri szaunák, aromakabinok, és a némi csendes elvonulásra is alkalmat adó sószoba mellett működő kültéri, faházas orosz szaunában pedig a „jeges kávé” elnevezésű szauna-szeánszt próbáltam ki. A kávés illatok mellé izgalmas jeges ledörzsölés, és forró gőz járt, képzett szaunamester „tálalásában”.

 

A Hotel Castello séfje meggyőzött minket

A Hotel Castello séfjének gondolatban többször is gratuláltunk. Az a helyzet, hogy az én gyerekeim elég válogatósak. Itt viszont döbbenten figyeltük, ahogy a svédasztalról, ebédidőben pedig az étlapról választott ételeket öt perc alatt lapátolták be, miközben azt emlegették, hogy vajon ki főzte ezeket a finomságokat.

Hotel Castello - gasztronómia

 

Bár mi már kinőttünk a bébiételekből és a baba-evőeszközökből, a kisbabás szülők ezeket is megtalálhatták a svédasztalok szomszédságában. Az ebédnél külön gyerek-étlapról lehet kiválasztani a kicsik körében legnépszerűbb ételeket. Azt is megtudtuk, hogy ha valaki nem találna magának megfelelő finomságot, bármikor kérhet egy rántott csirkemellet vagy natúr sültet. Sőt, ha a gyerek épp nem étkezési időben szeretne enni, akár el is teszik neki a vacsorát. A vacsora után pedig egy pohár koktéllal lazítottunk a medence partján, miközben bent élőzenés rendezvény zajlott. A koktélozásból a gyerekek sem maradtak ki, de a felnőttes külsejű italaik természetesen alkoholmentesek maradtak.

 

Némi történelem, és a hit három arca

Az utolsó napra hagytuk a siklósi vár felkeresését. Ahogy azt már az Utazik a család – Irány Dél-Baranya című útikönyvben is olvashattuk, ez Magyarország legnagyobb épségben megmaradt vára. A legnagyobb sikert az ágyúkkal felszerelt várfal, és a várbörtön, illetve a hozzá tartozó kínzókamra aratta (fiúgyerekek, ugye…). És persze az a terem is sztár lett, ahol a lovagi páncélokat és fegyvereket nem csak messziről láthattuk, hanem fel is lehetett próbálni egy részüket. A láncing már önmagában komoly kihívást jelentett a súlya miatt. Akkor most képzeljük el, hogy erre még jött némi vértezet, sisak, pajzs, kard, és mondjuk egy melegebb nap, valamint pár óra hadakozás…

Hotel Castello - a siklósi vár

 

A vár, és kápolnájának középkort idéző világa után elsétáltunk Malkocs bej nem messze fekvő dzsámijáig, ahol láthattuk az iszlám szokás szerint Mekka felé eső imafülkét és a szőnyegeket. Innen pedig pár lépés volt csak a szerb orthodox Szent Demeter-templom, ahol a csodás ikonosztázzal ismerkedhettünk meg. Mindkét templom zárva van, de csengetésre jön valaki, aki kinyitja, és mesél is róla, ha megkérjük. Ez már csak azért is érdekes volt, mert a nagyobbik fiam épp az idén tanult történelemből a különböző vallásokról. Nekem pedig egykori töri szakos bölcsészként meggyőződésem, hogy a könyvből megszerzett tudást „ki kell vinni az életbe” Úgy lesz igazán érdekes, ha megmutatjuk, hogyan működhetett, vagy épp működik ma is mindez a gyakorlatban.

A lehető legjobb időben zártuk a hétvégi nyaralást – a hazafelé úton elkapott minket a lehűlés, és a zápor, de ezt már a kocsiban vészeltük át. Jöhet a tíz hetes nyári szünet!