Mi is a KidsOasis?
“Magyarországon eddig korábban a szálláshely minősíthette magát családbarátnak, tartalom nélkül is. A KidsOasis védjegyrendszer valódi garanciát nyújt a családbarát szolgáltatások meglétére, minőségi színvonalára” – olvasható a príma összefoglaló a weboldalukon. A KisdOasis sok-sok kritériummal tesztel szálláshelyeket, amelyek aztán, ha megfeleltek, elnyerik a családbarát jelzőt. És fontos, hogy CSALÁDBARÁT, és nem bababarát szállásokról van szó, mert itt nemcsak a babák, de a mamák, sőt a nagymamák is jól érezhetik magukat. Öröm tehát, hogy a pályázatuk során beválogattak minket a tesztelő családok közé.
Hova is megyünk?
Az első utunk, mint már említettem a Jufa Vulkán Fürdő és Resortba vezet. Ennek már a neve is annyira menő, hogy a hatéves Bálint fiam másról sem tud beszélni csak a “vulkánhotelről”. Kértük a szervezőket, olyan helyet ajánljanak nekünk, ahol nemcsak wellnesselni lehet, hanem menni, bringázni, kirándulni is. (Bár tény, mióta mindkét gyerek vizikacsa lett, egyre többet strandolunk.) Nos, Celldömölk és környéke pont ilyen: a hotel szomszédságában ott van a Vulkánfürdő, kirándulóhelynek Ság hegy vagy a Kemenesi Vulkánpark.
Legyen sok úticél, sok-sok tervvel!
Kisgyerekesként azt megtanultuk, sose készítsünk pontos, percre meghatározott menetrendet, inkább legyünk rugalmasak. Ez persze nem azt jelenti, hogy utazás előtt nem téképezzük fel a helyet, sőt! A feltérképezés nagyon is fontos, talán még fontosabb, mintha gyereknélkül utazunk! Nem azt jelenti, hogy mindent megnézünk, ami felkerült a listánkra, sokkal inkább azt, hogy így rengeteg opció közül tudunk választani, sokféleképpen módosíthatjuk éppen a gyerekek kedve és igényei alapján a napot és a kirándulást. Mire gondolok? Például beülünk a kocsiba, és a szomszéd faluban szeretnénk 5 perc alatt átkocsikázni, amikor az első kereszteződésben konstatáljuk, a két gyerek egyből elaludt. Ekkor módosítjuk az úticélt, és egy távolabbi nevezetességet célzunk meg, hogy a hosszabb út alatt kipihenhessék magukat. Szóval ezért kell a rengeteg, utazást megelőző kutatás. Ha pedig még ennek ellenére is ötlet híján maradnánk egy-egy helyzetben, legyen nálunk egy Magyarország Útikönyv. Mi ilyen esetekre állandóan tartunk egy útikönyvet a kocsiban, mert bár a praktikus infók elavultak, a nevezetességek és azok történeti háttere nem valószínű, hogy sokat változott, így ezeket mindig ebből olvasom fel.
Terveink Celldömölk és környékére
1. Kemenes Vulkánpark
Ide tuti elmegyünk, mivel a fiam imádja a köveket, kristályokat, fosszíliákat, minden érdekli, ami ezekhez kapcsolódik. (Az ásványgyűjteményét már bármelyik vidéki múzeum elirigyelné.) A központ látványos, közérthető, interaktív módon mutatja be a vulkánok erejét, a gigantikus méretű, szinte percről percre lezajló geológiai változásokat. A porgramtervezésnél figyelembe kell vennünk, hogy a hétfő szünnap. A családi jegy szerintem elég jutányos, 2 felnőtt és 3 gyerek esetén 4.000 forint.
kemenesvulkanpark.hu
2. Szelestei Arborétum
A Festetich Kastélyt öleli körbe az arborétum, amely egész évben ingyenesen látogatható. Nálunk a kastélyok éppúgy kihagyhatatlan látnivalók, mint a várak.
3. Ság hegy
A Ság hegy a Balaton-felvidéki tanúhegyek legnyugatibb tagja, mivel bazaltsapkáját lebányászták, ezért egy csodás kráter született. Ezt egy geológiai tanösvény öleli körbe, pont jó kirándulás lesz egy hatévessel és egy hátihordozóban utazó kétévessel.
4. Farkas-erdő
A Farkas-erdő nevét az azt 1252-ben tulajdonló családról, a Farkas családról kapta. A térség legnagyobb egybefüggő erdeje ez. Keresztülhalad rajta a Kéktúra is, több pihenő, és túracélpont található az erdőben, a hotel weblapján prímán kigyűjtötték ezeket.
Az írás a KidsoOasis Utazó Nagykövet kampányának keretein belül készült 2018. nyarán.