Élménybeszámolók

Kis családi vakáció Hajdúszoboszlón - avagy a Hotel Atlantis szerintünk

Az egész éves zaklatottság után és a harmadik gyerkőcünk születése előtt nem sokkal úgy alakult, hogy van egy kis szabadidőnk, így úgy döntöttünk, hogy beiktatunk egy utazást Hajdúszoboszlóra és bevesszük a Hotel Atlantist.

Hotel Atlantis családbarát szálláshely

Ha a nagyapám ezt látná...

Amikor begördültünk kicsi kocsinkkal az üdülők/szállodák közé, az volt az első gondolatom, hogy „ha nagyapám ezt látná...” A nyolcvanas évek derekán ugyanis minden adandó alkalommal idejöttek a nagymamámmal nyaralni, majd mesélték az élményeiket, miközben minden nyáron megpróbáltak engem is elhozni ide, de valahogy sosem jött össze. Egyszer sem...

Rögtön ez után a második gondolatom pedig az volt, hogy hála az égnek jön egy kis pihenés, mert már nagyon ránk fér, hogy együtt tudjunk tölteni egy pár napot munka, felújítás és egyebek nélkül.

No, szóval, megérkeztünk a kellemes, kedves kis családbarát szállodába, ahol rendkívül  kedvesen fogadtak minket. Odafelé többször is elgondolkodtam rajta, hogy vajon lebeszéltük-e a babaágy kérdést, ami rögtön az elején kiderült, hogy nem történt meg. Foglalásnál ugyanis nem egyeztettük, hogy mekkora gyerekekkel érkezünk, ennek okán pedig nem is készítettek be nekünk babaágyat. De sebaj...

A helyzetet gond nélkül megoldották, zökkenőmentesen ment minden a maga útján és nagyjából mire felértünk a szobába, már jöttek és hozták is az ágyikót, aztán pedig kezdődhetett a pár napos feltöltődés. Nem sokkal megérkezésünk után, annak rendje és módja szerint már mindenki fürdőruhában pompázott, így gyorsan le is vágtattunk az alagsorban található wellness részlegbe. Itt azt leszámítva, hogy az úszómedence egy picit túl hideg volt – pedig napokon át álmodoztam egy kis úszásról -, minden nagyon rendben találtatott.

 

Tökéletes gyerekmedence

A gyerkőcöknek (4,5 és 1,5 évesen) minden nagyon betalált, élvezték a pancsolást, tökéletes volt a medence mérete, a víz hőmérséklete, így szinte itt töltöttük napjaink nagy részét is.  Az külön öröm, hogy a szállodának van egy szuper kis sószobája is, ahova be tudtunk ülni mindannyian. A férjemnek is nagyon bejött minden, mert a finnszaunától az infraszaunán keresztül, a gőzig mindent ki tudott próbálni, szóval ő teljes mértékben ki tudta használni az Atlantis wellness részlegét.

 

Étkezési kérdések

Mindezek után jött a vacsora ideje. Svédasztalos étkezés volt, sokféle fogással, így tulajdonképpen az is tudott fogyasztani, aki kevésbé volt húsevő, de aki például kifejezetten marhahúspárti, az is talált magának fogára valót. Viszont én a magam részéről inkább a napindító étkezést dicsérném, mert azok kifejezetten fejedelmire sikeredtek. Reggelire szinte, amit csak akartunk azt ehettünk, friss és finom volt minden, és még a gyerekek is pukkadásig ették magukat ilyenkor.

 

És akkor még...

Azt is mindenképp pozitívumként emelném ki az Atlantisban, hogy az egyéb szolgáltatásokkal is meg voltunk elégedve. Kipróbáltuk ugyanis a helyi kozmetikát (mert erre máskor szinte sose jut idő), mi több megnyírattuk a 4,5 éves kisfiúnkat is az ottani fodrász hölggyel, minden hiszti nélkül. Ami lássuk be nem semmi, hiszen eddig csak egyetlen embernek hagyta magát fodrászolni és egy ekkora gyerek amúgy sem repess az örömtől, ha hajvágásra kerül sor.

Szerettük ezt a szállodát, hiszen tényleg rettentően kedvesek, és aranyosak voltak, ha bármilyen fennakadás volt, azonnal segítettek, a wellness, ahogy fentebb is írtam, szuper volt. És amiről még nem is tettem említést, az a gyerek játszószoba, ami szintén nagyon klassz helynek bizonyult, hiszen a wellness mellett itt töltöttünk még hosszú órákat, amikor épp nem alvás vagy kajaidő volt.

Összességében felszabadító 4 napos vakációt töltöttünk Hajdúszoboszlón, ahova akármikor vissza is mennénk.

Itt böngészhetsz a Hotel Atlantis ajánlatai között!