Három napja jöttünk el otthonról - kezdenek elmaradozni a telefonok, ritkábban keressük a szállodai Wifi jelszót - és kezdjük felfogni, hogy kívül vagyunk a mókuskeréken. Varázslatos hely: már az esti futáskor éreztem, amikor az erdei házakat fürkésztük a szürkületben, amik a reggeli fényekben másik gyönyörű arcukat mutatták. Mentünk a kisvasúthoz.
A Panziótól mindössze pár perc séta a végállomás, ahol a kisvasúton kívül egy hajtánypálya is várt minket, ezt is ki lehet próbálni. A kisvasút általános lelkesedést váltott ki az egész családból (Abigél kivételével, aki az első rázkódástól rögtön elaludt). Hosszan és gyorsan kanyarog az erdőben, maga mögött hagyja a falut és sokáig nem látni mást, csak az erdő csöndes, de mozgalmas életét. Maga a vasút az egyetlen ilyen váltott vágányú hegyi vasút nálunk, már maga az izgalmas volt, ahogy a nehezebb emelkedőket megoldotta kitérésekkel, tolatásokkal - vasútmániásoknak ez biztos egy külön csemege. Már a panzióban is olvastam, hogy éppen bővítik, hogy még hosszabb legyen, ezért nem a rendes megállójában állt meg, hanem kicsit előbb. Mi eredeti terveinknek megfelelően a végállomásról visszajöttünk a kisirtáspusztai megállóig és onnan terveztük a rövid túrát. Sajnos nem vagyunk gyakorlott túrázók, ezért rosszul mértük fel a távolságot, ami jóval hosszabb volt, mint gondoltuk. Félő volt, hogy nem érünk vissza 1 óráig, amikor is ki kellene jelentkeznünk a panzióból. Minden kanyar után már a nagybörzsönyi állomást sejtettük. Nem értünk le időben persze, de a panzió személyzete ugyanolyan kedves és segítőkész volt, mint eddig, nem lett belőle semmi baj.
Volt a napnak egy meglepetése is: néhány körtelefon után kiderült, hogy az elsiratott hajasbaba átvészelte az elmúlt két éjszakát - feltehetően ideje nagy részében az esztergomi kilátásban gyönyörködött, mert mint kiderült Bori a Panoráma teremben hagyta. Újabb néhány telefon és Bori barátnőjének esztergomi nagymamájához jutottunk, aki vállalta elvesztett családtagunk megmentését és Pécsre szállítását. Ezúton is köszönjük neki!
Végül aztán csak el kellett jönnünk a Malomkert Panzióból és ott kellett hagynunk a szerintem legtöbb egy főre jutó kistermelő faluját (volt mézeskalácsos, aszalt gyümölcs készítő, lekvár- és szörpkészítő, fafaragó, házi tejfeldolgozó, stb.). Maradtunk volna még a madárcsicsergésben....
