Élménybeszámolók

Wellness hétvége gyerekkel: Irány a Hotel Castello, a vár tövében

Ti is annyira várjátok már a nyári szünetet, mint én? Az az igazság, hogy az utóbbi egy-két hétben már elkezdtem vágni a centit, és esténként kábé úgy dőltem ágyba, mint akit agyoncsaptak. Kicsit túl sok volt az utóbbi időben a rohanás, a kötelező program, a feladat… Nem csak nekem, azt hiszem, az egész családra ráfér egy kis kikapcsolódás. Mondjuk egy wellness hétvége gyerekekkel.

Ahogy az lenni szokott, az embert általában megtalálják a neki való dolgok. Meséltem nektek a Zöldsaláta Facebook-oldalán, hogy pár hete komoly megtiszteltetés ért. Beválasztottak a KidsOasis – minősített családbarát szálláshelyek idei utazó nagykövetei közé. Most eljött az az idő is, hogy nagykövetként, a KidsOasis képviseletében, családostul tesztelhetek egy négy szélforgós, minősített, családbarát szálláshelyet, a siklósi, négycsillagos Hotel Castello-t.

 

Termálvíz és történelmi környezet

És hogy miért mondtam az elején, hogy az embert megtalálják a neki való dolgok? Azért, mert itt nagyjából minden lesz, amit mi családilag szeretünk. Egyrészt ez a három nap nem lesz más, mint egy remek wellness hétvége gyerekekkel. Egy olyan szállodában, ahol nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek szórakozását és pihenését is maximálisan szem előtt tartják.

A KidsOasis négy szélforgóját kiérdemlő hotel közvetlen összeköttetésben van a siklósi Thermal Spa-val. A fiaim a háromszintes fürdőkomplexum 12 felnőtt és 3 gyermekmedencéje, és persze a két óriáscsúszda fotóira reagáltak elkerekedett szemekkel, és hangos „wáóóóó” kiáltásokkal. Mi, felnőttek pedig az úszómedence, a wellness-részleg és a termálvizes medencék erőteljes vonzását érezzük, az aktív és passzív pihenés egyensúlya jegyében. A történész-énem pedig csendben örül, hogy mindez a siklósi vár tövében, történelmi környezetben és hangulatban történik majd. Azt hiszem, itt az idő, hogy megnézzük A Tenkes kapitányát.

 

Programok a bőség zavara jegyében

Egy korábbi posztomban említettem, hogy az utóbbi évek nagy felismerése, hogy a modern élet egyik legfontosabb képessége a szelektálás tudománya. Mindez itt is érvényes: ezen a tájon annyi a programlehetőség, hogy mindent „markolni” akkor sem tudnánk, ha két hetet töltenénk el Siklóson. Így aztán a hotelbeli, és a hotel környéki programokra igyekeztem koncentrálni, úgy hogy a testünk és a szellemünk is kapjon a jóból, lehetőleg rohanás nélkül. A felkészülésben sokat segített az Utazik a család sorozat Irány Dél-Baranya című kötete. Ebben ugyanis nemcsak a legismertebb, hanem a kissé eldugottabb látnivalók, és a helyről szóló mesék és legendák is helyet kaptak.

Wellness-hétvége gyerekekkel - a felkészülés