Ezt látni kell

Zebegény egy nap alatt -tippek kisgyerekes felfedezőknek

A Dunakanyar egyik csodálatos településén, Zebegényben töltöttünk egy napot a barátainkkal. Mi a négyéves lányunkkal és a majdnem kétéves öcsivel érkeztünk, ők pedig a hároméves kisfiukkal jöttek. Nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, mint hogy szerettük volna mindannyian jól érezni magunkat, és közben még Zebegényt is felfedezni. Hogy sikerült mindez három életrevaló kisgyerek társaságában? Meglepően jól! Összegyűjtöttem 4+1 tippet a mi „felfedezőtúránk” állomásaiból, amelyek nekünk beváltak és meghozták a várva-várt családi kikapcsolódást!

Kálvária-domb

A napot a gyerekszemmel nézve legfárasztóbb programmal kezdtük, hiszen tudtuk, hogy a strandról már nem fogjuk tudni elcsábítani a kicsiket még egy kisebb kirándulásra sem. A katolikus templom mellett találkoztunk a Petőfi téren, innen a Kossuth úton csigatempóban is néhány perc alatt a Malom-völgyi-patakhoz értünk, majd rögtön a patak után jobbra felkanyarodtunk a dombra vezető ösvényre. Ez egy kicsit meredek, de rövid erdei út; a babakocsis közlekedést a kövek és a lépcsők miatt nem ajánlom, bár láttam egy anyukát, aki hősiesen végigküzdötte magát a nehezített pályán a gyermekét tolva. A mi ovisaink felrohantak a csúcsra, ahol már a tiranoni emlékműnél csodás kilátás tárult elénk. A Maróti Géza által tervezett monumentális emlékműegyüttes egy füves fennsíkon helyezkedik el, így nem csoda, hogy a gyerekek fogócskázásra kiváló területnek minősítették a placcot. Mi azonban inkább továbbtereltük őket a közeli Kós Károly-kilátó felé. Néhány lépcső megmászása után az előbbinél még szebb panoráma fogadott minket: Zebegény háztetői vidáman bukkannak elő a fák közül, mozdony zakatol, a lassan hömpölygő Dunán hajók úsznak, a háttérben pedig méltóságteljesen magasodnak a Pilis vonulatai. A Dunakanyar egyszerűen meseszép! Miután kigyönyörködtük magunkat a látványban, a Kálvária-kápolnánál elkanyarodva lesétáltunk a dombról a keresztutat megjelenítő stációs házikók mentén.

 

Rétesház

A kis kirándulás után a gyerekek is egyértelművé tették, hogy ideje pótolni az elégetett kalóriákat: irány a híres zebegényi Rétesházat! A rétesek egy takaros kis fehér házban készülnek, bent azonban csak elvitelre lehet rendelni. Szerencsére a Rétesház a Malom-völgy kellemes zöldjében található, így mi még örültünk is, hogy a patak partján letelepedve fogyaszthatjuk el a zsákmányt. A választék bőséges, és nem okoz csalódást: a klasszikus meggyes-mákos, túrós, barackos ízeken kívül sós töltelékkel is kapható a rétes: én egy spenótos-ricottásat, a barátnőm pedig egy a káposztásat kóstolt, és mindketten elégedettek voltunk a választásunkkal.

 

Szabadstrand

A Kossuth úton visszasétálva újra a falu központjában találtuk magunkat, ahol megcsodáltuk a Kós Károly által tervezett Havas Boldogasszony-templomot, a nyomós kútnál megtöltöttük a kulacsainkat, majd az alagúton áthaladva kiértünk a Duna-partra. Itt egy kisebb meglepetés fogadott minket: a magas vízállás miatt a part gyakorlatilag eltűnt, így a máskor sétálóútként funkcionáló, egy szinttel magasabban lévő homokos-füves ösvényre tudtunk lepakolni. A gyerekeket mindez nem zavarta, ők boldogan saraztak és pancsoltak a sekély vízben, közben tátott szájjal nézték az előttünk elhaladó hajókat. A panoráma persze itt is gyönyörű, sőt még lángos is kapható, úgyhogy gyorsan elrepült a délután.

 

Hajózástörténeti Múzeum

A mi zebegényi napunkból végül sajnos kimaradt a Hajózási Múzeum, pedig a Kálvária-dombról leérve eredetileg be szerettünk volna térni a Szőnyi István úton található épületbe megcsodálni a hajómodelleket, hajófelszereléseket. A gyerekeink viszont ezt már nem bírták volna cérnával, ám ha ti nagyobbakkal fedezitek fel a környéket, ne hagyjátok ki Magyarország első hajózási múzeumát, amelyet Farkas Vince hajóskapitány alapított a több évtizeden keresztül felhalmozott gyűjteményéből.

 

 

Ha pedig beleszerettél a Dunakanyarba, ajánlom az Irány a Dunakyanyar! mese útikönyvet, ami még több kirándulás tippel szolgál méghozzá a mese nyelvén, azért, hogy minél jobban felfedezhessétek ezt a csodás régiót. 

https://kidsoasis.hu/mesekonyv/