Annyira szeretem a családi vakáció nyüzsgését, színes programjait, a letörölhetetlen boldog mosolyokat a gyerekarcocskákon! De mégis – ezzel együtt és ennek ellenére – mindig szakítunk időt férjemmel, a gyermekeim letagadhatatlan apjával a kettesben eltöltött napokra. A mi családunk így teljes.…
Mi inkább nem megyünk nyaralni. – mondta az egyik anyuka a játszótéren a minap. – Itthon még csak-csak tudom kezelni, de a nyaralás alatt kétszeresen is lefáraszt mindkettőnket – sóhajtott és már szaladt is a kisfia után, hogy megmentse az újabb veszélytől. A játszótéri közösség megértően…
Újabb két szálláshellyel bővült a KidsOasis családbarát szálláshelyek palettája, ráadásul mind a két szállás különleges a maga nemében, vagyis cseppet sem szokványos. A Szerethető Zöld Ház vendégház 3 szélforgós, a Várgesztesi Villapark pedig 4 szélforgós minősítést kapott.
Felelős szülőként tudomásul kell vennünk, hogy a nyári vakációnak is vannak ésszerű korlátai, még akkor is, ha kicsit több fagyit ehetünk, vagy éjszaka nézhetjük a hulló csillagokat és táncolhatunk az nyári esőben, akkor is vannak olyanok, amivel nem szabad játszani. A déli napsütés ezek közé…
A tél különleges évszak: egyrészt a téli kirándulásoknak, a téli sportoknak is megvannak a maga szépségei, másrészt viszont tagadhatatlan, hogy ilyenkor kevesebbet vagyunk a szabadban. Ám a természetes környezet a lakásban is a vendégünk lehet, hogy ne kelljen egy egész évszakra a mesterséges…
A Tisza Balneum Hotel MóKaland Játszóházában nagyon fontosnak tartják, hogy a hozzájuk ellátogató gyermekek felejthetetlen élményekkel gazdagodva térjenek haza. Olyan programokat szerveznek, amelyek igazodnak az aktuális gyermeklétszám és életkor igényeihez. A programokon való részvétel után…
Akik tájékozódtak a KidsOasis által minősített gyermekbarát szálláshelyekről, sőt, ha esetleg próbálták is az ajánlatban szereplő valamelyik szuper hotelt, azok tudják, hogy miben is nyilvánul meg a család-, illetve gyermekbarát jelző. A szálláshelyek számos kritériumnak megfelelnek, a szobák és az…