Meleg ruha, finom kaja – bepakoltunk és már robogtunk is Noszvaj felé. Az erdei Kisház, nevéhez méltóan, barátságosan várt minket a fehérre havazott erdő szélén. Finom meleg, jól felszerelt konyha, így hamar otthon éreztük magunkat. Miközben mi szülők kipakoltunk a gyerekek kimentek az udvarra hóembert építeni. Épp azon morfondíroztunk, hogy melyik napra tegyük a kinti dézsafürdőzést, ez ugyanis némi előkészületet igényel, annak ellenére, hogy a fa bekészítve várt minket, amikor Bence berohant. Már kezdtem volna ecsetelni neki, hogy milyen izgalmas élmény lesz a csodás, havas tájat nézni a dézsa meleg vizéből felszálló párán keresztül, amikor kijelentette: ő szánkózni akar!
Hamar kiderült, hogy miközben mi az utat figyeltük, hogy követhessük a foglalás után kapott, egészen pontos itinert, ők a tesóval azt nézegették, hogyan csúszkálnak a helyi gyerkőcök a dombokon. Hát legyen gondoltuk, mindent ki kell próbálni!
Síoveráll, két zokni és persze orkán kesztyű is került, majd kisétáltunk, hogy csatlakozzunk a helyi erőkhöz a csúszkálásban. Bence hamar szóba elegyedett a srácokkal és azok felajánlották neki, hogy lehozzák a nagy, kétszemélyes szánkón. A hegy nem tűnt meredeknek, de amikor a lefelé száguldó szánkón megláttam a fiam tágra nyílt szemét és száját kicsit megijedtem. Otthon aztán elmesélte a hős, hogy mikor felértek és ráült a szánkóra eléggé megrémült, de nem mert szólni a vele egykorú társainak, ezért erősen kapaszkodott, becsukta a szemét és igyekezett nem kiabálni. De az első nagyobb bukkanó után, amit a hátul ülő fiú hangos kacaja kísért, kinyitotta a szemét. Ezt láttam én.
Másnap már egyedül is mert csúszni, harmadnap pedig a tesójával együtt lejöttek a dombon. Mikor haza kellett jönnünk, akkor mindkét gyerek szavunkat vette, hogy legkésőbb jövő télen, immár saját szánkóval vagy bobbal felszerelve, ismét eljövünk és szánkózunk legalább két napot.
Mert csúszni jó!
AZ Erdei Kisházról itt tudhatsz meg többet!
