Ti is annyira várjátok már a nyári szünetet, mint én? Az az igazság, hogy az utóbbi egy-két hétben már elkezdtem vágni a centit, és esténként kábé úgy dőltem ágyba, mint akit agyoncsaptak. Kicsit túl sok volt az utóbbi időben a rohanás, a kötelező program, a feladat… Nem csak nekem, azt hiszem, az…
A Nádas Tó Park Hotel legújabb feledhetetlen és izgalmas élményt nyújtó szolgáltatása a sétarepülés. Lássuk, milyen légi útvonal közül választhattok és mi szó szerint is magas színvonalon repítjük az élményeket Nektek! Sőt, ha szeretnéd, még a kezedbe is veheted a gép…
Anyukaként minden (is) van a táskánkban. Biztos, hogy harapnivaló is, mert lehetséges, hogy éppen megéhezik a gyermek és nincs a közelben bolt, büfé vagy étterem, illetve nem is szeretnénk megállni, hogy mielőbb elérhesse az úti célt a család. Útközben unaloműzőként én azt mondom, ne nyomjunk a…
Az iskolaév legutolsó napja. 37 fok, két fáradt gyerek, két még fáradtabb felnőtt, és egy bedöglött autó-légkondi. Mondhatjuk, hogy innen szép nyerni, igaz? Mert ebben az állapotban indultunk a tanítás végén, rögtön az iskola elől Siklósra, ahol a KidsOasis – minősített családbarát…
Meleg van, mindenki ingerültebb, hamarabb elfárad és amúgy sem mindig egyszerű az utazás gyerekekkel. Van néhány apró trükk, amivel marad a jókedv és nagy mosoly az egész család arcán, hiszen, hurrá, indulhat a nyaralás!
A hosszú utazás rányomhatja a bélyegét egy vidám családi nyaralásra. Mindenki várja, hogy szabadságra menjen, de az utazás - főleg egy kisgyermekkel - félelemmel tölti el a szülőket. Hogy fogja a gyermek bírni az utat? Olyan úti játékokat gyűjtöttünk össze, amik lefoglalhatják a gyermekeket…
A Gönczy család harmadik alaklommal kezdi a nyári szünetet a Tisza Balneum Hotelben. A 4 szélforgós családbarát hotel kíváncsi volt, miért mindig rájuk esik a család választása?
Nyáron valahogy jobban felpörögnek a gyerekek, az utazás, a sok új impulzus miatt nehezebben megy este az elalvás. Ha pedig a gyerek kialvatlan, bizony az kihat a nyaralás hangulatára is. Ebben segíthet ez a házilag varrt kismackó, akinek pocakjában levendulavirág van.
Utazó nagyköveteink már javában járják az ország családbarát szálláshelyeit. Ficza János, az Apukalipszis blog lelkes és sziporkázó apukája fogta kis csládját és indulni készült a Velence Resort&Spa-ba, hogy jól lletesztelje nekünk. De a családos élet csupa-csupa meglepetés, mert közbejött az…
2019-es Utazó nagykövetünk, Timi, a The life with Mimi blog szerzője várandósan indul a nagy kalandra. Gondos édesanyaként egy szakértőt kérdezett arról, hogy mire figyeljen a strandon. Kattints a képre és olvasd el Timi nagyszerű interjúját!