Nehezen bírod a négy fal között? Az utazás a mindened és most nagyon hiányzik? Nem kell lemondanod róla teljesen! Egy jó könyv lapjain hasonló élményt élhetsz át! A karosszékedből vagy a kényelmes kanapédról messzire utazhatsz képzeletben! Íme 5+ 1 könyv, amelyek kiszakítanak a…
A mostani időszak bezártsága mindenkit megvisel, a gyerekeket is. A mi feladatunk pedig az, hogy ezekben az időkben is a támaszuk legyünk, még akkor is, ha nekünk magunknak sem könnyű. Ám a különböző korosztályokat különböző problémák nyomasztják, így jó, ha a mi válaszaink is ehhez igazodnak.
Bár az ország nagy részében lassan enyhülnek a korlátozások, a gyerekek még jó ideig egész nap otthon lesznek. Ha napközben ki is mehettek egy kis időre, még mindig az otthonotok az, ahol a nap nagy részét töltitek. De milyen időtöltéseket találhattok ki, hogy kipihenjétek az iskolai feladatokat,…
Szeretünk számunkra új helyeket, településeket felfedezni; sőt, néha előfordul az is, hogy a véletlen folytán „csöppenünk” valahová. Így esett meg ezen a hétvégén is, hiszen egy másik települést vettünk célba, nem pedig Tiszaalpárt, ahol – az eredeti terv szerint legalábbis – csak megálltunk volna…
Biztos, hogy minden családban végeláthatatlan ötletek fogalmazódtak már meg arra vonatkozóan, hogy ezt a sok szabadidőnket, ami hirtelen ránk zuhant, hogyan kössük le, főleg kisgyermekes családok esetében.
A mesék gyermekkorunk kedves emlékeit idézik. Édesanya és édesapa elalvás előtt meséket mondott, az óvodában természetesen meséket játszottunk és meséket olvasunk gyerekeinknek is. A mesék csodavilágán keresztül megtanulhatjuk az életben fontos értékeket: bátorságot, jószívűséget, nagylelkűséget,…
Ezzel a címmel indítunk hamarosan egy webes interjú sorozatot a KidsOasis minősített családbarát szálláshelyek vezetőivel, mert biztosan ti is kíváncsaik vagytok arra, hogy az első sokk után hogyan használták ki a vendégek nélküli időszakot a szállodák és hogyan készülnek a remélhetőleg nem olyan…
Belföldi célpontot kerestek? Látogassátok meg Szeged városát és foglaljátok le szállásotokat a 3 szélforgós családbarát szállodában a Partium Hotelben***, ahonnan a legtöbb nevezetesség gyalogosan, kényelmesen elérhető! Cikkünkből pedig kiderül miért van sok szegedi ház homlokzatán napsugaras…
Nincsenek még terveitek a közelgő nyári szünetre? Nyaralás előtt és után is lehet élvezni a napokat, csináljatok otthon klassz közös programokat! Egy egész hónapra való ötletünk van, pipáljatok ki minél többet a gyerekekkel!
Hamarosan itt a nyári szünet, de az eddig megszokott programok legalábbis kétségesek. Nem lesznek nyári fesztiválok, a tengerparti nyaralás sem biztos, és a Balaton sem tűnik olyan egyértelmű célpontnak, mint máskor. De akkor mit csináljunk a nyári szünetben? Hogyan tervezzük meg idén a nyaralást,…