A Tisza-tó az új Balaton? Simán lehet! Hazánk második legnagyobb tava pihenésre, strandolásra, szórakozásra és sportolásra egyaránt kiváló. Ha klassz programokat kerestek, irány a Tisza-tó! Fedezzétek fel az Élményfaluból, Sarudról! Ne felejtsétek el magatokkal vinni az Utazik a család mese…
A családi wellness idején a hétköznapok rohanását és stresszes voltát ellensúlyoznánk mindannyian, és a legtöbben minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a feltöltődésre szánt idő „tökéletesre” sikerüljön. Legalábbis érje el a dolog a célját, azaz: valóban pihenje ki és érezze jól magát mindenki,…
Amikor először indultunk egy napnál hosszabb kiruccanásra, és utaztunk eközben többszáz kilométert, nem kellett az autóút miatt aggódnom, hiszen velünk tartott férjem anyukája is. Viszont ezúttal nem az anyósom ült az anyósülésben, hanem magam foglaltam ott helyet. Én voltam az élő GPS, a…
Az igazán gyerekbarát lakás szerintem felnőttbarát is egyben, azaz egyaránt biztosítja a gyerek és a felnőtt kényelmét és zavartalan nyugalmát (már amennyire lehetséges), és persze a lehető legkevesebb baleset helyszínéül szolgál.
Amikor kicsi gyerekekkel útnak indul az ember, bizony sokszor fejtörést okoz, hogy akár egy rövidebb úton is, hogyan fogja lefoglalni, milyen játékokkal tudja biztosítani a kicsi számára, hogy ne unatkozzon és lehetőleg ne sírással teljen az út. A kisebb-nagyobb megállások beiktatásával, a…
Bár a hidegben sokszor jobban esik bent ülni a meleg szobában, mindenképpen legyen az időbeosztásunkban rendszeresen szabadtéri program is. A szabad levegőn való játék ugyanis jó hatással van az immunrendszerre, de még a hangulatunkat is javítja! Máris mutatunk 7 ötletet, amit az egész család…
A szép őszi időben nincs jobb móka, mint egy jó kirándulás, séta az erdőbe, parkba, esetleg egy kellemes utazás egy folyó-, vagy tópartra, netán tengerpartra. Akkor sem kell aggódnunk, hogy a gyerekek unatkozni fognak, ha nincs nálunk semmilyen játékszer, hiszen a természet megannyi lehetőséget…
Biztosan láttad már a Napsütötte Toszkánát, a Levelek Júliának vagy a Mamma Mia filmeket és utaztál Julia Robertsszel Olaszországba, Indiába és Balira. Ha te is imádod a gyönyörű helyszíneket és a romantikus filmeket, van még néhány tippem, ezeket a filmeket is érdemes megnézned!
Furcsa időszak ez, amelyben új szokásokat veszünk fel. Mostanság például még az is igyekszik a lehető legkevesebbet a boltba járni, ami egyébként szeret vásárolni. Épp ezért különösen fontos, hogy ha mégis rászánjuk magunkat a bevásárlásra, úgy válogassuk össze a kosár tartalmát, hogy egy ideig…
Közhelynek számít, de valóban igaz, hogy egy (vagy több) kisgyermek mellett anyukaként 24 órás „szolgálatot” vállaltunk. A nap végén joggal érezzük, hogy ismét seperc alatt leszállt az este, míg napközben sokszor azt sem tudjuk, hol áll a fejünk. Próbálkozunk megfelelni az egész család igényeinek:…