Ezt látni kell

Badacsonyi kiruccanás gyerekkel

Október első hetében jártam a Badacsonyban kis családommal, és az évszak ellenére egészen nyárias hangulatunk kerekedett. Nem csoda, hiszen vígan fürdőző embert is láttunk a Balaton habjaiban. Pedig mint tapasztaltuk, az igazi „strandidő” még csak a rá következő héten köszönt vissza. Ha megvan bennetek a vágy egy kis aktív pihenésre, ne teketóriázzatok, hiszen ha szerencsénk van, még novemberben is kellemes őszi időnk lesz.
Badacsonyi kiruccanás gyerekkel

Kiszakadtunk hát a szürke hétköznapokból néhány napra, és látogatást tettünk a Badacsony környékén. Látnivalókban túlságosan is gazdag ez a vidék, ezért szívem szerint maradtam volna akár több hetet is. Mivel csupán pár napot töltöttünk itt el, csak szemezgetek nektek a környékbeli látnivalókból, ahol mi magunk is megfordultunk.

Badacsonytomaj

Badacsonytomaj városában tartalmas sétát tehetünk, főként ha fel vagyunk készülve egy kis túrázásra. A városközpontból indulva számos borpincében kóstolgathatunk és pihenhetünk meg, és érdemes elsétálnunk a kikötőbe is, hogy gyönyörködhessünk a kilátásban, miután elbámészkodtunk a kisebbek kedvéért a bazársoron. Ha túrázós kedvünk támad, akkor meglátogathatjuk a Badacsony legmagasabb pontján elhelyezkedő Kisfaludy-kilátót vagy felküzdhetjük magunkat a Rózsakő Étterembe. A nyitvatartásnak viszont nem árt időben utánanézni, mi ugyanis hétköznap mentünk és csak az étterem mellett lévő borozó volt nyitva. A hangulatos panorámának köszönhetően nem bántuk meg, viszont csak zsíros deszkával tudtuk az éhségünket csillapítani.

Folly Arborétum és Borászat, Badacsonyörs

Egy igazi kis paradicsomba csöppentünk, amikor beléptünk az arborétum kapuján, pedig nem sok híja volt, hogy visszaforduljunk. No, ez pont egy olyan kivételes szituáció volt, hogy azon imádkoztam, bár fölébredne gyermekem, pedig rendszerint pont ennek az ellenkezőjét szoktam kívánni. Ugyanis kislányunk éppen a babakocsiban szendergett, amikor úgy gondoltuk, hogy végre romantikázunk egyet a gyönyörű környezetben az alvó gyermeket tologatva. Sajnos szembesülnünk kellett vele, hogy a kert lépcsőzetes, sziklás szerkezete nem alkalmas arra, hogy babakocsival fedezzük fel. Ez az egyetlen dolog egyébként, ami nehézséget okozhat itt egy kisgyermekes családnak; viszont a környezet szépsége, a különleges növények, a játszótér, a kilátás és a finom kézműves szörpök, borok mind-mind kompenzálják ezt. A nehézkes közlekedés miatt visszafordultunk tehát, azért én már azonnal megpendítettem a férjemnek: ha a gyerek felébred, amikor az autóba ültetjük, azonnal irány vissza, ezt nem szabad kihagyni! Így is lett, és egyikőnk sem bánta meg.

A hely érdekessége, hogy „három az egyben”: arborétum, borászat és játszótér, így gyerekeknek és felnőtteknek is felhőtlen kikapcsolódást nyújt. A Folly családnak immár a negyedik generációja gondozza a már európai hírű kertet. Ahogy egyre feljebb haladunk a fenyőket, cédrusokat és a különféle ciprusfajokat csodálva, gyönyörű balatoni panoráma tárul elénk.

Vásárolhatunk olyan belépőjegyet is, amely tartalmaz egy több tételes kóstolót a Folly család saját gyártású boraiból vagy kézműves szörpjeiből, az ízletes nedüket pedig a borozó teraszán vagy a Balatonra néző, hangulatos pihenőhelyeken fogyaszthatjuk el.

A gyermekeket nem mindennapi játékokkal felszerelt játszótér várja, hiszen megtalálható itt a mókuskerék és a klasszikus „pókhálós” hinta hatalmas, festett pókkal díszítve. A kicsik levezethetik túltengő energiáikat a trambulinon és a drótkötélpályán. Ha pedig a magasból szeretnék kicsit kémlelni a tájat, akkor felmászhatnak a kis faházikóba, ahová létrán keresztül vezet az út.

Szigligeti vár

A másik hatalmas élményünk a Szigligeti vár „meghódítása” volt, néhány kilométerre a Badacsonytól. Akinek hobbija a panorámafotók készítése, az feltétlenül látogasson el ide, a helyszín erre is tökéletes! Csemetéknek pedig arra, hogy megmutassák a szülőnek: egyedül, segítség nélkül is meg lehet mászni a várat – legalábbis nálunk így történt, mi pedig nagyon büszkék voltunk a majdnem hároméves Szofinkra.

A különleges hangulatú játszóteret itt is kiemelném: egyedi, színes festett fajátékok bűvölik el a gyerekeket. Amellett, hogy a várrom megmászása és bejárása önmagában is nagy élmény a lenyűgöző kilátás miatt, különböző kiállítóhelyeken is megpihenhetünk. A barokk korba repít minket vissza a korabeli eszközökkel berendezett konyha; és kovácsműhely is van, amelyhez közeledve a mester munkáját kísérő hangokat is hallhatjuk.

Nekünk a Badacsony is felkerült azoknak a kirándulóhelyeknek a listájára, ahová szívesen visszatérünk még többször is. Novemberben sem késő, hiszen még mindig kellemes időnk van, idén is nyugodtan nekivághattok, ha meghoztam a kedveteket!

Még több családos kirándulóhelyről itt olvashatsz!