Korábban ez úgy zajlott, hogy este 9 körül alvás, aztán éjfél előtt ébredés, majd kicsit később megint, és ha rosszabb éjszakánk volt, akkor még beszorított egy hangos ébresztőt úgy háromnegyed 5 körülre is.
Éppen ezért minden egyes családi utazásunk előtt komoly fejtörést okozott, hogy ha bárhova is elmegyünk egy kis kikapcsolódásra - mondjuk egy jó kis családi wellnessre -, akkor hogy és hol aludjon a kicsi.
Vigyük a fél lakást? Nem, csak a kiságyat...
Mivel itthon a kiságy és a rendes ágya közötti átmeneti időszakban egy hordozható utazóágyban aludt a gyerkőc (amúgy sokkal jobban, mint a rácsosban, mert hiába ütközött neki éjjel a falának, nem ébredt rá fel annyiszor, mert rugalmas), így arra jöttünk rá, hogy ha családbarát szállásra is megyünk, mindenképp visszük magunkkal az ágyikóját, mert azt már megszokta. Annak ellenére, hogy az ilyen család vagy bababarát szálláshelyen szinte kivétel nélkül van kiságy.
Azért is döntöttünk így, mert egyrészt mi is azt tapasztaltuk, ha szokásos helyen alszik, akkor sokkal nyugodtabb, másrészt – mivel nem csak mi jártunk ilyen cipőben – más szülőtől is azt hallottuk, hogy jobb ha emellett a megoldás mellett tesszük le a voksunkat.
És a meglepetés...
Azt nem mondanám, hogy szkeptikus voltam, de tény és való, hogy arra sem számítottam, hogy ez lesz. Azaz, hogy végig alussza az éjszakát. Azaz a családi wellnessezésünk második napját már igen. Persze, minden bizonnyal az is rátett egy lapáttal, hogy kifáradt az egész napos jövés-menésben, úszkálásban, rohangálásban, játékban, meg a jó levegő is elbágyasztotta, de az biztos, hogy sokat számított, hogyha fel is ébredt picit éjszaka és mondjuk más szobában volt, körbe nézve mégiscsak ismerős volt neki az ágyikója.
Az első ilyen próbálkozásunk tehát sikerrel zárult, így azóta is ezt a receptet alkalmazzuk és csak ajánlani tudom mások számára is, akik hasonlóan „jóalvó” kislurkót nevelnek.
